Egy kis gyorstalpaló azoknak, akik nem ismerik az első Fedőneveket: az asztalra kirakunk 5x5 kártyát, minden kártyán egy-egy szó olvasható. A játékosok két csapatot alkotnak, mindkét csapatban egy-egy kémfőnök lesz. Ők egymás mellé ülnek, és együtt néznek egy kódkártyát, amely a játéktérhez hasonlóan 5x5-ös. Ezen jelölve vannak a kék csapat ügynökeit rejtő fedőnevek, a piros csapathoz tartozó fedőnevek, néhány civil (azok a szavak, amelyek egyik csapathoz sem tartoznak), valamint egy bérgyilkos. A kémfőnökök a saját körükben egy szót mondanak, amellyel megpróbálnak minél több, a saját csapatukhoz tartozó fedőnevet összekötni.
Miért jó ez? Szabály alapján messze nem érződik, mennyire ütős kis játék a Fedőnevek. Év játéka 2016-ban, legjobb partijáték titulus, cikkek garmada… De miért? A kulcs valószínűleg az asszociációkban rejlik. A kémfőnök összeköt fejben két kártyát, mond egy kulcsszót, mire a kémei találnak három kártyát, amivel összefüggésbe tudják hozni, és abból a háromból egy stimmel. Mivel pedig csapatjáték, hallhatjuk, csapatunk tagjai hogyan gondolkodnak és távolodnak el egyre jobban a mi gondolatmenetünktől. Így történhet meg, hogy a "buszvezető - 3" szóról a játékosok rájönnek, hogy a megfejtés "úr", "tábla" és "tér" …és mindhárom tipp talál!
A Fedőnevek képekkel ugyanez, csak képekkel... (és 5x5-ös helyett 5x4-es pályával). Hogy akkor mégis mi a különbség? Nos, más területét mozgatják meg a képek az agyunknak, mint a szavak. Az alapjátékban ugye az a varázslat, hogy egyes szavakról egészen sok mindenre lehet asszociálni. A képekben ezt úgy oldották meg, hogy egy képbe legalább két egymástól viszonylag távoli dolgot oltottak bele, mint például a dinnyeszeletbe harapó vámpír, a pepita potrohú méh vagy agerelyhajító, kezében egy óriási papírrepülővel (vagy ő kisebb, mint egy papírrepülő?). Asszociálhatunk az egyik tárgyra, a másikra, arra, amit a viszonyuk kifejez, vagy valami nagyon hasonló, de elvontabb dologra. Összességében talán kevésbé egyértelműek ezek a képek, mint a szavak, és a Fedőnevek - Képekkelben (ezért a ragozásért lehet, a magyartanárom is felképekkelt volna) pont ez a kihívás.
Vonalkód | 5999556750314 |
---|---|
Gyártó | Gémklub |
Életkor | 10 év és felett |
Játékosok száma | 2-8 játékos |
Játékidő | 45 perc |
Nehézségi szint (1-5) | 4 |
Nem | Fiú, Lány |
MPL futárszolgálat
A szállítási díjak súly alapján a következő táblázat szerint kerülnek felszámításra:
Szállítási idő: 1-3 munkanap
0 kg - 1 kg között: 1800 Ft
1 kg - 2 kg között: 1850 Ft
2 kg - 3 kg között: 1940 Ft
3 kg - 4 kg között: 2005 Ft
4 kg - 5 kg között: 2080 Ft
5 kg - 10 kg között: 2200 Ft
10 kg - 15 kg között: 2535 Ft
15 kg felett: 2630 Ft
Te megrendeled, mi következő munkanapon csomagoljuk és feladjuk. A 3. munkanapon Te átveszed. Ha valamiért nem tudod átvenni a csomagod, a legközelebbi Postán 5 napig őrzik neked!
Foxpost csomagautomata
Csomagodat kérheted Foxpost csomagautomatába bruttó 1190 Ft-ért, ebben az esetben 2-5 munkanapos átfutással kell számolnod.
Az automatába érkezést követően 3 napod van átvenni a csomagot!